2017. május 3., szerda

Később, kevesebbet vagy később semmit



Ez a bejegyzésem a manapság gyakran emlegetett hisztamin intoleranciáról fog szólni. A mi kis családunkban már sajnos nem tudjuk megelőzni, csak a tüneteket enyhíteni vagy  kivédeni. 

Amikor egészen kicsi volt Ábelka, a hozzátáplálás bevezetésekor nagyon megfontoltan, szinte már félve kóstoltattam vele új ételeket. Aztán a sokadik étel bevezetése után azt hittem, ha már eddig nem volt baj, nem lehet allergiás később sem. Jött az eper, a szőlő, a sok kenyérmorzsa, a gyümölcslevek, a csoki… És itt rontottuk el biztosan. Nem hiába írják a mai szakirodalmak, hogy mit nem szabad 1 éves korig és mit hagyjunk el egészen 3 éves korig. Sajnos nem az a világ van, mint 30 évvel ezelőtt, amikor még én voltam gyermek és már egészen pici korban kaptam mindenfélét. Ma már megbízhatatlan ételek sorakoznak a boltok polcain, ízfokozókkal, adalékanyagokkal, tartósítószerekkel. Sokkal körültekintőbbnek kell lennünk, hogy mit adjunk babánknak. 
Ezért is adtam a "Később, kevesebbet vagy később semmit" címet a bejegyzésemnek: később – ne siessünk a különböző ételek bevezetésével, kevesebbet – ne vigyünk túlzásba semmit sem, mindenből csak keveset, hagy szokjon hozzá a kicsi emésztőrendszere az újhoz, vagy később semmit – ha nem figyelünk oda, akkor később már hiába akarunk óvatosak lenni, ha nem ehet meg mindent a babánk, és fájó szívvel kell megvonnunk tőle az amúgy egészséges gyümölcsöket, gabonaféléket. Én itt rontottam el, nem vártam, és amilyen szépen, fokozatosan kezdtem hozzátáplálni, olyan mohó lettem és azt hittem, jót teszek vele, ha kér, akkor adok. Ne! Anyukák, ezt ne! Előbb-utóbb valamilyen allergia tünete jelentkezni fog. Ezt amúgy én is tudtam, ezért is ódzkodtam sokszor a csokitól, a szalámitól. Mégsem voltam elég óvatos. 

Idén télen jelentkezett az első látható tünet. A pocakján, a köldöke körül apró kiütések, viszkető babocskák jelentek meg, amik vakarózásra csak szaporodtak. A könyökén is volt egy folt, és az arcán, de ott inkább csak pirosodás, bőrpír. Ez nagyon sok álmatlan éjszakát okozott. Tudtam, hogy valami étel állhat emögött. Vittük is allergológushoz, ahol vérvételből megállapították, hogy érzékeny a hisztamindús élelmiszerekre – paradicsom, banán, eper, szőlő, kakaó, élesztő, felvágottak, érlelt húsok. Az orvos annyit mondott, hogy vigyázni kell, ha eszik paradicsomot, akkor már más hisztamindús ételt ne egyen aznap. Gondoltam, ez nem is olyan veszélyes. Kapott antihisztamin szirupot, azt adtam neki minden nap. Enyhültek a tünetek. Visszább vettünk az ételekből, de nem hagytunk el semmit. Kis idő után a viszketés ismét felerősödött, már a derekán is megjelentek a csalánkiütéshez hasonló babocskák, a combján is. És az orra is folyott, eldugult éjszakánként. Valószínűleg görcsök vagy fejfájás is kínozhatta ilyenkor. Szörnyen rosszul éreztem magam, hogy nem tudok segíteni a fiamon, csak kínlódik szegénykém. Nagy elkeseredésemben, valószínűleg nem véletlenül találkoztam egy régi barátommal, aki természetes gyógymódokat ajánlott. Kérdés nem volt, hogy megpróbáljuk-e. Nagyon sokat köszönhetek ennek a jólelkű családnak. Azóta nem adom neki az antihisztamint. Sokkal jobban viseljük az élelmiszerek hatásait. Bár ez még mindig nem elég. Az erős akaratomra van szükség, hogy márpedig néhány élelmiszert ki kell hagynunk teljesen. Ez pedig az élesztővel készült kenyér, mert ebből napi szinten fogyaszt. Találtam erre is megoldást - joghurtos rozskenyér és hajdinás kenyér. És még finom is. A banánt is elhagyjuk, inkább én sem eszem. A csokit, a kakaót tartalmazó édességeket is abszolút elfelejtjük. Valamint az édes gyümölcsleveket sem adjuk neki. Pár hónap után pedig megkezdem újra bizonyos ételek bevezetését, fokozott figyelemmel természetesen. 

Mit is jelent valójában a hisztamin? Rengeteg magyarázatot találhatunk az interneten. Én így értelmezem a legegyszerűbben: ez egy olyan vegyi anyag, ami az élelmiszerekben előfordul más-más arányban, minél régebbi az élelmiszer, annál több benne ez az anyag. Vagy pedig a már elfogyasztott élelmiszerből a szervezetünkben szabadul fel hisztamin. És ha nem termelődik ennek az anyagnak a feldolgozására egy megfelelő enzim, akkor nem tud felszabadulni és csak felhalmozódik, ami allergiás tüneteket fog okozni. Itt találtam a legértelmesebb magyarázatot: A hisztamint maga az emberi szervezet is termeli, és a vér, illetve a szövetek bizonyos sejtjeiben tárolja. A hisztamin részt vesz a testidegen anyagok elleni védekezésben, és többek között szabályozza a gyomorsavtermelést és a bélmozgásokat. Mihelyt a szervezet kapcsolatba kerül egy olyan anyaggal, amely ellen védekezni akar, megnövekedett mennyiségben választ ki hisztamint, és kialakul az allergiás reakció. Ennek részeként serkentődik a nyirokkeringés és a vérellátás is. A hisztamin működésének leglátványosabb formája, ha megcsíp minket a csalán: a bőrünk kipirosodik és nagyon viszket. Abban a pillanatban, ahogy a növény szőrei hozzáértek a bőrünkhöz, felszabadult a hisztamin.

Olvastam sok helyen, hogy kemény diéta a megoldás. Igen, valóban kell némi diétát bevezetni, sok élelmiszertől kell megválni. De vannak alternatívák és talán még egészségesebb változatot találunk, ha utána nézünk. Például borsót, lencsét sem lehet enni. De ott van a vörös lencse, amit áztatni sem kell és 5 perc alatt megfő. Vagy a barna rizs. Ajánlom mindenkinek, hogy próbálja ki. Sokkal ízletesebb, mint a fehér rizs és ásványi anyag is több van benne. Fagyasztott zöldség helyett friss zöldségből főzni. Persze kényelmesebb elővenni a meghámozott, felaprított zöldséget a hűtőből, de az íze mégsem az igazi. Kisábel nagyon imádja a ropikat, perecet. Ezt sem kéne adni. Ezért találtam tönkölybúzából, tengeri sóval készült perecet, amit nyugodtan megehet, semmi baja nincs tőle. 

Szóval van megoldás, csak komolyan kell venni. Türelem és a megfelelő információk birtokában biztosan enyhíthetők a tünetek. Be kell vonni a nagyszülőket, barátokat is. Hiszen nem mindegy mivel kínálják meg gyermekünket. Lehet, hogy pont egy kedves gesztus fogja ledönteni a nagy küzdelemmel felépített várunkat. 

Ezen a blogon egy nagyon tanulságos történetet olvastam.




2017. május 1., hétfő

Viharfelhőben napsugarak…



Az első dolog, ami most megfogalmazódott bennem, hogy elkészülni, vigyázz, kész, rajt… írok! Május elseje van, Kisábelom betöltötte a 20. hónapját. Pffff… idő, te hatalmas, pusztító és zajosan rohanó. De!!!! E pillanatban OneRepublic Good Life című dalát hallgatom. Ez picit felébreszt és megindít. Jééé, újra itt vagyok és én vagyok :)

Volt egy kis szünet, kétségekkel, ijedelmekkel tele és úgy voltam vele, hogy inkább nem panaszkodok, nem is blogolok.

Ábelkámról kiderült, hogy hisztamin érzékeny. Erről még később fogok írni, hogy esetleg más hasonló babócának is segíthessek vele. Az ezzel kapcsolatos negatív hatások ott kezdődtek, hogy nem tudtam mi az, hogy kell kezelni. Rengeteget tanulmányoztam, olvastam, kerestem megoldásokat, alternatívákat, kérdeztem embereket. Úgy éreztem, ez nem csak egy „megfázás”, amiből majd egy-kettő felépülünk. A legrosszabb az volt, és még most is az, hogy a közvetlen környezetben levő pár ember nem veszi komolyan és azt gondolja: én, a magát halálra aggódó anya, csak túlzásba visz mindent. De megtaláltam a megfelelő utat, hogy Ábelkámnak kellemesen teljenek a napjai és éjszakái. Ahogy fentebb említettem, a hisztamin intoleranciáról egy külön bejegyzésben részletesen írok. 

Vannak napok, amikor lélekben teljesen elveszettnek érzem magam. Sokat vagyunk egyedül Kisábellel. 20 hónapos még csak és olyan szinten van, mint egy két és fél éves gyermek. Igényli a magasabb szintű foglalkozást. Néha úgy lemerülök, hogy arra sem emlékszem reggel, hogy az éjjel egyáltalán aludtam-e. Ábelka mellett rengeteg más mindent is csinálok, nem azért mert kötelező, hanem mert így neveltek és úgy érzem jól magam, ha tisztaság és rend van körülöttünk. Ami nem jó ebben, hogy saját magamra nem marad időm. (Megj. David Cook - We Believe szól extra hangosan a fülemben… :D) De ez már olyankor nem is érdekel, ha eszembe jutnak azok az emberek, akik inkább valahol „lerakják” csemetéjüket, hogy magukat kényeztessék. Akármennyire is hiányzik a kikapcsolódás, nem tudnám megtenni. Talán majd, ha nagyobb lesz. De most még nem. Ezzel most senkit sem szeretnék megsérteni, mert ugye valakinek adott a lehetőség, és semmi rossz szándék nincs mögötte, hogy a nagyszülőkre bízzák gyermeküket. Ez így van jól. Csak vannak olyanok, akik ezt nem tehetik meg… 

Következő viharfelhő… a negatív emberek, akik körülvesznek… van egy-kettő… de most már ignorálom az ilyeneket. Muszáj, mert különben én is negatív maradok, leszek… 

Vannak olyan napok, amikor úgy érzem senki sem áll mellettem, még a párom sem. De ez ilyen. Sajnos… :(

Alább beszólások és kínos helyzetpéldák következnek innen-onnan, amelyek megkeseríthetik egy anyának akár az egész napját. Valószínűleg néhány anyatársam már találkozott hasonlóakkal. Együttérzés felsőfokon Drágáim, ha már más nem jut :)
  • Új frizura, vagy új ruha, amit a gyereken kívül más nem vesz észre.
  • A gyerek szépen játszik a számítógépbe temetkező szülő mellett…
  • Menj el Te dolgozni!!!
  • Keress magadnak MÁST!!!
  • A magasztos, baromságokkal és hazugságokkal teli TV csatornák bámulásából kizökkentő, már sírva fakadó gyermek kiabáló hangja, hogy végre figyeljen oda a másik szülője is.
  • WC… csak fél perc… csak 15 másodperc… majd máskor… megint…
  • Zuhanyzás… áááá… mikor is? Hahaha :D
  • Tükörkép: Már megint hogy nézel ki? Mint egy öregasszony, aki harisnyát húzott a fejére…
  • Legyél már megértőbb, fáradt és éhes vagyok. Egész héten dolgoztam!
  • Te keresed a pénzt vagy én?!
  • Hova fogysz már? Egyél rendesen! Mögéd nem is lehetne elbújni… 
  • A gyermek hisztije a boltban, mindenki téged bámul és te vagy ilyenkor a legmostohább anya. 
  • Semmi nem jó, bármit is csinálsz. 
  • Végre elaludt... a konyhába érve megtalálod az esti programod: mosás, mosogatás, következő napi ebéd elkészítése, játékok elrakása. Csakhogy ne siess aludni...
  • Egy forró kávét? Ó, mikor volt az már forró? 
  • Elgondolkodtató történet olvasható itt
És most jöjjenek a napsugarak :) (Megj. The Piano Guys -Me And My Cello (Happy Together :)
  • Babám a legeslegeslegokosabb teremtés :)
  • Aki érthetően beszél, egész mondatokban :)
  • Aki ismeri az alapszíneket :)
  • Aki magyarul és angolul is tízig számol már :)
  • Mondókákat, versikéket tud :) Idén húsvétra is megtanult egy locsoló versikét.
  • Apa mosolya, amikor rá néz :)
  • Kisábel aranyköpései: 
    • Éppen lerámolta ágyáról a védőpárnákat. Amint beléptem a szobájába, el kezdte mondani: „milyen vaaagy… leszedteeed, apa mérges lesz…” Mintha engem utánozott volna :D
    • Ábelka bújocskázik apával. Míg apa bújik, ő elszámol tízig: „egy, kettő, három, négy, nyolc, kilenc, tíííz…” És már szalad is megkeresni apát :)
    • Mama és papa új megszólítása: kicsimama, kicsipapa :)
  • Imád táncolni. Ilyenkor hozza a piros sapit, amit fel kell tennem és együtt táncolunk. Sokszor ebben főzök, mert tilos levennem :)
  • Köröket rajzol a kis füzetében :)
  • Szereti a húst :)
  • Minden, ami ragasztva van, ő leszedi :D
  • Nosztalgiázni... milyen jó volt, 2015 nyarán :)
  • Apa hatalmas kezei,  mikor megölelnek :)
  • Régi-új barátokkal találkozni :)
  • Mama és Papa szeretete :)


  • Anyának lenni jó, anyának lenni szép :) Még akkor is, ha néha beborul és vihar tombol, mert a nap úgyis előbújik :)













2016. december 8., csütörtök

Add ide, lufi, minyon és egyéb cukiságok :)


December van, apróságunk több mint 15 hónapos és bevallom, csodafiúcskának tartom. Annyi mindent tud, felfog, csinál, anélkül, hogy erőltetve lenne számára bármi is. Óvatosnak kell lenni előtte, mert mindent hall, és bármilyen szót kiejt a kis száján. Bizony, nincs még féléves és mondja a magáét. Nem is akárhogyan. Ezt így nehéz elhinni, de ő már rakja össze a szavakat. A tárgyakhoz hozzámondja, hogy mit csinál, vagy milyen az a tárgy, mutatja hol van. Ha valami az enyém, akkor rá mondja, hogy anyáé, nemcsak azt hogy anya. Imádja a meséket, rengeteget tanul belőlük. A város hőseiben szerepelő vészvonzó varjút piciny selypítéssel kimondja. És még ennél sokkal bonyolultabb szavakat is tud. Sokat. Nem is tudom ide felsorolni. A répa, mogyoró, trabant, daru, kamion, minyon, krém, add ide, megint, még, kérek szavakat már mindennap használja. És szépen kiejti őket, minden betűjüket hallani. A nevekről nem is beszélve: Gáborka, Pityu, Peti, Ági, Tibi, számára ez sem jelent nehézséget. Szóval egy csoda, amire képes ez a kis csöppség. Amikor beszélek hozzá, akkor ő is kommentálja, ismételi a hallotakat. Vagy pont fordítva, ő magyarázza nekem a dolgokat. Sok tapsot és puszit kap ilyenkor :)

 


Emellett van persze negatívum is. Túlérzékeny a drágám. A hangosabb gyerektársainak megnyilvánulása idegesíti, megijed és sír. Nehéz ilyenkor lenyugtatni, elmagyarázni neki, hogy az a fiúcska, vagy kisleány csak az örömét fejezi ki iránta. Több mint valószínű, hogy a fogzás miatt ilyen a lelkem. Minden éjjel továbbra is forgolódik, van hogy kitör rajta a szűnni nem akaró sírás. Ilyenkor mindent bevetek, espumisan, tejecske, dologél. Aztán visszaalszik, de nyugtalan marad továbbra is. És ez tart kb. 2-3 órát és ismét zaklatottan ébred. Gyanakodtam a tejre is, hátha attól nem tud aludni. A BabyLove-os Kindermilchet adom neki amióta betöltötte az 1 évet. Gondoltam, visszatérünk a sokkal drágább Nutrilonhoz. Kipróbáltuk a vaníliás ízűt, nekem nagyon ízlik, de Kisábelnek nem, öklendezett tőle és aztán már egyáltalán nem engedte a szájához a cumis üveget. Finomabb és mégsem kell neki. Furcsa ez is. Válogatós lett ez a kölyök. Az étkezések sem mennek olyan könnyen. Megeszik ő bármit, csak eltelik vagy fél óra is közben. És én már sokszor a hajamat tépem, hogy tíz perc után végre bekapja a finom falatot. Minden van előtte ilyenkor, könyv, gyertya, papír… Aztán néha egyik se válik be. Mesét nézünk, az se jó. Ha semmit nem teszek elé játszani, az sem jó. És még türelmes vagyok :D De a végén megeszi, és ez a lényeg. 



Mondtam már, hogy torkos belű a csemetém? Bizony az, de nagyon is. Mindenféle édességet elrejtünk előle, mert amit egyszer megkóstolt, azt tuti, hogy követelni fogja. Képes betömni a szájába egy egész kinder csokit. Félve adok neki ilyenfajta nasit, de a mikulás annyi mindent hozott, hogy bárhova rejtem el előle, akkor is megtalálja. És amikor felfedez egy-egy édességet, örömmel hozza oda, hogy bontsam ki. Van neki egy minyonos adventi naptárkája, Ágitól (http://menyasszonylettem.blog.hu/) kapta. Minden nap kibontunk egy csokit, de az a pici csoki másodpercek alatt eltűnik. 



Amivel nap mint nap imád játszani, az a gyertya (el szoktam rakni neki a fiókba, ruhásszekrénybe, az a játék, hogy ő megtalálja:), az autók, a dobozok (lehet ez nagy, de egészen kicsi is, ő megtalálja a módját, hogy hogyan üljön bele:D), a labdák (ezek nélkül megszűnne az élet, reggel az első szava az, hogy labda:), a lufi (ez most egy újdonság, és rettentően oda van érte), mickey egér (felemelt hangon keresi, hogy "miki"), brumma maci ("brummabrumm"-nak szólítja és vele alszik, a Mikulástól kapott sátorba is viszi, eteti, itatja, dudlit nyom neki, még néha perecet is, cipeli mindehova:)



A mai nap kimondottan raplis volt. Állandóan anya, anya, anya… Semmit nem csinálhattam mellette, ami a házimunkát illeti. Bújt, ölelt, már-már a ruhát is tépte rólam, csak a közelében legyek és szeretgessem. Hát én ennek nem mondtam nemet. Legalább lett egy „lesz**om napom” és még az ebédet is úgy rendeltem :D Én miért ne tehetném meg néha? Nem igaz? Hát de! :)

2016. november 28., hétfő

A láthatatlan kéz


Fura cím a következő bejegyzésemhez. És ez most egyáltalán nem holmi közgazdasági metafora, ami Adam Smith skót közgazdász művében szerepel. A láthatatlan kéz most az anya keze, adott esetben az enyém. Valószínűleg minden kedves olvasóm, aki anya, kicsit megért majd engem. 

Valamelyik délután, mikor Kisábel épp elaludt, csakúgy leültem a kanapéra. Az egyik szemem sarkából láttam a konyhában várakozó rékast, a gyerekszobában szanaszét dobált játékokat, a megtelt szennyeskosarat, a válogatásra váró iratokat, fényképeket… de tovább üldögéltem… Főzni is kéne, a boltba is el kell majd menni, győzödtem meg róla. Egy porszívózás sem ártana, és már az ablakokat is meg kéne mosni. A már megszáradt ruhákat elrakni. Ó, a karácsonyi ajándékokat is meg kell rendelni! Csaptam a fejemhez közben. Hmmm… még mindig csak ültem, elszontyolodva, erőtlenül és éhesen. Aztán pár perc magam elé nézés után, megérkezett a nagy válaszút: ha én ezt most mind el kezdem csinálni, vajon lesz egyáltalán értelme? fogja ezt egyáltalán valaki értékelni? látni? Na ugye hogy senki?! Maximum azt, hogyha mindent így hagyok. De legalább azt igen. És akkor nem tűnik majd úgy, hogy nincs semmi dolog itthon. Szóval úgy döntöttem, hogy a dolog megvár. Minek fárasszam magam a végkimerültségig, amikor aztán úgysem látja senki, mennyit dolgoztam. Inkább kentem egy szelet kenyeret (ami már lehet le is járt, de most ez sem izgatott) és elégedetten elfogyasztottam, tovább üldögélve a kanapén...

Tudom, ez kicsit más hangvételű bejegyzés, mint az előzőek. Mint anya, eléggé melankolikus időszakon megyek át. Mindig mindennek megfelelni nem tudok és van, hogy én is szeretnék néhány dolgot. De már rájöttem, hogy nem éri meg milliónyi teendővel, kívánságokkal és elvárásokkal a fejemben töprengeni. Úgy adok, hogy abban az „adokban” benne legyen az is, amire nekem is szükségem volna. Sokszor nem igazán jó a végletekig várni valamire. Ezek nem olyan dolgok, hogy csak azt kapom, amit megérdemlek. Biztosan veled is előfordult már kedves anya olvasóm, hogy egy (a sokadik) átvirrasztott éjszaka után jólesett volna egy reggeli, amit nem te készítesz el, vagy egy forró nyugtató fürdő sok-sok habbal, vagy csak egyszerűen a MEGÉRTÉS, a láthatatlan kéz nyomainak felismerése és értékelése. Ezt most vonatkoztathatjátok az életre, a párotokra, a nagyszülőkre, a barátokra, bárkire… 

Egyszercsak hallom Kisábel hangját, hogy felébredt. Vidáman, brümmögve, az ágyon hemperegve vár engem. És ekkor elszáll minden negatív gondolat és érzés. Csak ez számít. Kisfiam tud a legőszintébb ragyogással a szemembe nézni. És ez a ragyogás tesz a legboldogobbá, mégha sokszor úgy érzem, vége, megbuktam, nem vagyok jó ember, nem vagyok jó anya és nem vagyok jó társ. Kisábel feltétel nélkül hisz bennem és elfogad, úgy ahogyan vagyok. 

A láthatatlan kéz pedig tovább szorgoskodik, védelmez, önfeláldozóan szeret és mindig mindehol ott van, mégha láthatatlan is…

2016. november 17., csütörtök

Kire hasonlít ez a gyerek? :)


Le sem tagadhatnánk, hogy Kisábel a mi gyermekünk :) 


   
 Anya 1 évesen  

                                                                             Kisábel 1 évesen






 
Apa 1 évesen 

  
Kisábel 14 hónaposan

Kisábel birodalma


Végre elkészült teljes egészében Kisábel szobácskája. Ezidáig mindig volt mit "csiszolni" rajta. Mígnem az utolsó bútordarab is megérkezett és elnyerte végleges formáját. Elég sokat tervezgettük. Olyan igazi gyerekszobát akartunk, egy halom játékkal, vidám színekkel, rakodókkal. Úgy próbáltuk kialakítani, hogy legyen tere manókának, hozzá tudjon férni a játékaihoz és a későbbiekben még legyen hely egy íróasztalnak is. Sok munka és kreativitás van benne. Ezt köszönöm drága Ábelomnak, aki olyan nagy örömmel, türelemmel és odaadással készítette ezt a kisszobát :) 
A bútort a BABYnabytek.sk oldalról rendeltük. Minőséges és könnyen összerakható bútort kaptunk, úgyhogy teljesen meg vagyunk elégedve. Más termékeket is rendeltünk már innen, árban is sokkal előnyösebb innen rendelni, mint például ugyanazt a terméket üzletben megvenni. A bútorral voltunk így, ugyanaz a termék, ugyanaz a gyártó és 300 euróval olcsóbba került. Azért ez nem mindegy... 
Egyelőre nem alszik Kisábel ebben a szobában. Csak napközben igyekszünk hozzászoktatni. Nem siettetem őt, addig alszik a hálószobában, amíg jólesik neki. Volt alkalom rá, hogy kipróbáltuk a gyerekszobai ágyat este. El is aludt benne, ezzel nem volt gond. Mivel az alja kihúzhatós, benne ugyanúgy matraccal, én ezen aludtam. De ahogy megébredt és nem érezte a közvetlen közelségemet, azonnal el kezdett bömbölni és nem lehetett lenyugtatni. Pedig egy karnyújtásnyira voltam mellette. Jó, lehet, hogy túl gyorsan feladtuk, de a hálószobai ágy mégiscsak nagyobb és lehet benne vándorolni :D 
A fogacskái miatt is sokszor felébred és olyankor rögtön magamhoz húzom, vagy csak megfogom a talpacskáját és már meg is nyugszik. De szerencsére, már kint van az ötödik fog :))) 
Szóval Kisábel birodalma csupa játék és vidámság. Szereti szétpakolászni a játékait. Kihúzkodja a fiókokat és belerakja az autókat, repülőket. A matrac alá is betuszkol akármit, volt már ott labda is :D 
Az ajtó  mögött van egy kis sarok, oda néha befészkeli magát és csendesen kuncog magának, mint egy rossz kiskölök :D
Egy másik sarokban van a bili. Eddig csak úgy ott volt. Néha megfogta, nézegette, mondogatta, hogy "bili", beleállt az egyik lábával, vagy épp fordítva ráült. De tegnap már pisi és kaki is volt benne :D 



    

2016. november 15., kedd

Felvidéki névadó és erdélyi keresztelő


Egy régebbi bejegyzésemben említettem, hogy írok majd Kisábel keresztelőjéről. Most jött el az alkalom, hogy gondolatban visszarepüljek a hargitai hegyekbe. 
Szeptember közepére terveztük a templomi keresztelőt, s mindenképpen Erdélyben. Az idő szinte nyárias meleg volt, úgyhogy a sok ruha egyáltalán nem kellett, amit a váratlan időjárás különbség miatt pakoltunk be.  Amitől a legjobban tartottam, az a hosszú és fárasztó út volt. Még egy felnőtt embernek is kényelmetlen több órán át egyhelyben ülni és utazni. Kisábel persze ezt is könnyen vette. Keddi nap indultunk és vasárnap reggel vettük visszafele az irányt. A közel 12 órás utat oda és vissza is kisebb pihenőkkel, türelmesen, vidáman és jól alkalmazkodva tettük meg. Jóízűeket aludt, evett, játszott, mókázott az autóban. Hála Istenkének semmi gond nem volt. Azért a mesékkel és gyerekdalokkal teli táblagép sokat segített :)  Persze mi már pár hónapos kora óta kezdtük hozzá szoktatni a hosszabb utakhoz. 

Nagyon tetszett neki az új környezet, a friss levegő, székely mama és tata kedvessége, szeretete :) A két dédi pedig igazán jó hatással volt csemeténkre. A háziállatokkal rögtön összebarátkozott. A még ismeretlen emberektől sem félt, mindenkire mosolygott. Pont ekkor kínlódott az egyik fogával, és megindult az orra is. Valószínűleg a levegőváltozás is előhozta, na meg a parajdi sóbánya látogatása is. 

Szentkirályi dédivel


Csíksomlyói dédivel és Katikával


Parajdi sóbányában



Szent Anna tónál


A keresztelő ünnepség szombaton volt. Kisábel kapott egy igazi székely ingecskét és mellényként az alkalomra.
Eredetileg a csíksomlyói kegytemplomban szerettük volna megtartani a keresztelőt, de sajnos ezt már korábban be kellett volna jelenteni, mint gondoltuk. Végül a Szent Péter és Pál templomban Göthér Gergely plébános által részesült keresztség szentségében. Védőszentje Szent Ágoston lett. Meghitt és örömteli volt az a fél óra. Egészen jól tűrte a kislegény, mígnem a plébános úr le nem öntötte a fejecskéjét egy kancsó vízzel :) Volt pici sírás, de kibírta. 
Tudni kell, hogy Ábeloméknál teljesen más hagyományok vannak, mint nálunk Felvidéken. Székelyföldön szokás a több keresztszülő is. Ezt a hagyományt tovább vittük, Kisábel jónéhány keresztszülő áldását kapta ezen a napon. 
A keresztelő után volt egy kis ünnepi vacsora a csíksomlyói Fodor házban, a Kegytemplom közvetlen közelében. Hangulatos, barátságos környezetben fogyasztottuk el a finom ételeket. 

Néhány kép a keresztelőről:








Idehaza Felvidéken még július elején tartottunk egy névadó ünnepséget, ahol a városháza biztosította a névadó szülők és Kisábel köszöntését. Természetesen ekkor nem tudott az összes erdélyi keresztszülő megjelenni, de Erdélyben ezt pótolták.

Pár kép a felvidéki névadó ünnepségről:


  


Ezúton szeretném megköszönni a drága nagyszülőknek, hogy a keresztelő és a névadó ünnepséget megszervezték nekünk :) A keresztszülőknek pedig nagyon hálásak vagyunk, hogy Kisábel élete részeseivé váltak :)